Ellentétben a munkával, a szülők nem kapnak fizetett szabadságot, és nem hagyhatják csak úgy ott a szerepeiket, mint azok, akik munkahelyi kiégésben szenvednek. Az óra könyörtelenül számol vissza, talán két perced van, hogy elinduljatok otthonról, de a gyerekek makacsul figyelmen kívül hagynak téged, amikor megkéred őket, hogy mossanak fogat és vegyenek fel cipőt. Szinte felrobbansz, és olyasmit mondasz, amit nem gondolsz komolyan.
Nincs Oscar a legjobb nevelési teljesítményért, sajnos. De az a törekvés, hogy tökéletesek legyünk, mindent megtegyünk, hogy soha ne panaszkodjunk, mert az anyaság végül is csupa szivárvány, csillámpor és napsugár, elvezethet az úgynevezett anyai kiégéshez, vagy mami burnouthoz, egy olyan nagyfokú érzelmi és fizikai kimerültséghez, amelyet a szülői nevelés
okozta krónikus stressztől érzünk. Ha eljutunk idáig, nem számít, mennyit alszunk, mindig fáradtak vagyunk, elveszítjük a motivációnkat és a szenvedélyünket.
A mai világban egyrészt nyitottabbak lettünk a szülői létből fakadó stresszekkel kapcsolatban, arról is beszélünk, hogy néhányunknak eltartott egy ideig, amíg az újszülöttünkhöz kötődni tudott, másrészt azonban ezeket a kérdéseket akasztófahumorral közelítjük meg, nem őszintén, világosan vagy céltudatosan. Pedig a kiégés egyáltalán nem vicces. Sok nő nem ismeri el, hogy csendben szenved, mert kiszolgáltatottnak érzi magát, és nagyon sebezhetővé válik, ha viccelődés nélkül kimondja, hogy „kiabáltam a gyerekeimmel, vagy rossz szót használtam”. Vajon mit fognak gondolni rólam, ha ezt mondom?
Mi a kiégés?
A kiégés, egy olyan szindróma, amelyet „érzelmi kimerültség, deperszonalizáció (a testi vagy szellemi folyamatoktól való elkülönültség érzése) és az önmegvalósítás csökkenés jellemez.
2019-ben az Egészségügyi Világszervezet a Betegségek Nemzetközi Osztályozásában a kiégési szindrómát olyan foglalkozási állapotként ismerte el, amely számos egészségügyi tünethez kapcsolódik, mint például a fáradtság, a megváltozott alvási szokások és a szerhasználat. Míg a kiégés leginkább a segítő foglalkozásokhoz, például az egészségügyhöz vagy a nagy nyomású szakmákhoz, például a joghoz vagy a pénzügyhez kapcsolódik, egyre több kutatás arra utal, hogy a kiégés más szerepkörökben is előfordulhat, így például az anyaságban is.
2018-ban Isabelle Roskam és kollégái kidolgozták a Szülői Burnout Assessment nevű mérést, miután több mint 900 szülőt kérdeztek meg, akikről megállapították, hogy kiégésben szenvednek. Az alanyok vallomásaiból a kutatók a szülői kiégés négy dimenzióját állapították meg: a szülői szerep kimerültsége, a korábbi szülői énnel való ellentét, a szülői szereptől való megcsömörlés érzése és a gyermektől való érzelmi távolságtartás. Hogy többet megtudjanak arról, mi okozza a kiégést, később több mint 17 000 szülőt vizsgáltak meg a világ 42 országában, és azt fedezték fel, hogy a kiégés mértéke országonként drasztikusan változott a keleti és nyugati kulturális értékek különbségei alapján. Egy kisebb tanulmány azt sugallja, hogy a COVID-19 során egyes populációkban megnőtt a kiégés aránya. A Melbourne-i Egyetem pszichológusai által végzett kutatások megerősítették ezeket az eredményeket: tanulmányukban minden résztvevő magasabb szintű mentális zavarról számolt be a járvány idején, de az iskoláskorú gyerekek szülei sokkal magasabb arányban szenvedtek ettől. A járvány idején sok szülő napközben a gyermekgondozásra és az otthoni nevelésre összpontosított, estére hárította a munkáját, és ennek következtében másnap ingerlékenyebbé és stresszesebbé vált. Isabelle Roskam szerint a „kiégés a túl sok stressz és a vele való megbirkózáshoz
szükséges erőforrások hiányának az eredménye. Csak akkor fogsz kiégni, ha egyensúlyhiány van a stressz és az erőforrások között.
„Amilyen szülő szerettem volna lenni, és akivé váltam”
A szülői kiégés tünetei általában szakaszosan jelentkeznek. Az első szakasz, a hatalmas kimerültség. Attól függően, hogy hány évesek a gyerekek, a szülők különböző típusú kimerültséget tapasztalhatnak; a kisgyermekes szülők általában fizikailag fáradtabbak, míg a serdülőkorúak vagy a tizenévesek érzelmi kimerültséget tapasztalhatnak a gyermekeikkel való
konfliktusok miatt. Ezután a kiégett szülők hajlamosak elhatárolódni gyermekeiktől, hogy megőrizzék energiájukat. Ezt a szakaszt egy harmadik követi, amikor a szülők észreveszik, hogy a szülői beteljesülés ígérete valahol az út közben elveszett. Ezek a szülők gyakran mondják azt, „Szeretem a gyerekeimet, de nem bírom tovább, hogy a közelükben legyek; valójában nem bírok tovább szülőnek lenni.” A kiégéssel küzdő szülők jellemzően ellentétről számolnak be a „szülők, akik szerettek volna lenni”, és a „szülők, „akikké váltak” között. Ez az ellentét a szülőkben elkerülhetetlen szorongást, szégyent és bűntudatot okozhat.
Míg a munkahelyi kiégés jelentős problémákat indukál az emberek életében, a szülői kiégés következményei eltérőek. Ellentétben a munkával, a szülők nem kapnak fizetett szabadságot, és nem térhetnek át más gyerekek nevelésére. Mivel a kiégett szülők gyakran úgy érzik, beszorultak szerepeikbe, a szülői kiégés súlyosabb következményekkel is járhat, például öngyilkossági és meneküléssel kapcsolatos gondolatokat okozhat. A kiégés miatt a szülők erőszakosak vagy elhanyagolóak lehetnek a gyerekekkel szemben, még akkor is, ha egyébként ellenzik ezt a viselkedést. Annette Griffith, PhD, a The Chicago School of Professional
Psychology pszichológia professzora megállapította, hogy azok a szülők, akik magasabb szintű kiégést jeleztek, magasabb szintű kényszerítő vagy büntető szülői gyakorlatot is folytattak. Függetlenül attól, hogy egy kiégett szülő üvöltözik vagy elfenekeli a gyermekét, ez a viselkedés nem csak a gyerekeknek árt; a kiégés tünetei és következményei ördögi kört hozhatnak létre, hiszen ezek az anyukák és apukák gyakran éreznek szégyent a viselkedésük miatt, majd másnap fáradtan és érzékenyebben ébrednek, ami tovább fokozza a negatív viselkedést.
Érthető módon a nyugati, individualista társadalmakban, ahol nagyra értékelik a versenyt, a teljesítmény és a perfekcionizmust, több anya szenved szülői kiégéstől, és támogatást is kevesebbet kapnak, mint a keleti kultúrák anyái. Mindezt tetézi az is, hogy míg a keleti kultúrákban jellemzően előtérbe helyezik a gyerekek engedelmességét és fontos érték az idősebbek iránti tisztelet, addig nálunk, ahol az önfejlesztés és a függetlenség jelenti az értéket, a gyerek is kevésbé követik a szülői utasításokat. De növeli sebezhetőségünket az is, ha traumatikus volt a gyermekkorunk, mert ebben az esetben hajlamosak vagyunk a szülői szerepünkkel kapcsolatos meddő, sehova nem vezető hiedelmekre, például arra, hogy nem elég jónak tartjuk magunkat, ez a szégyen pedig nagymértékben hozzájárulhat a túlteljesítéshez és így a kiégéshez is.
Mit tehetünk?
Beszélj róla
A kiégés érzésének nyílt megosztása elősegítheti a szociális támogatást, amely nagyon szükséges forrás a stresszes, megküzdési készségekkel nem rendelkező szülők számára. De bevallani, hogy küzdesz, nem mindig könnyű. A kiégett szülők gyakran elszigetelve érzik magukat, és szégyenkeznek, ami megakadályozhatja őket abban, hogy egészséges párbeszédet folytassanak támogató emberekkel. Az adatok azt mutatják, hogy a szülői kiégés sokkal gyakoribb, mint azt a legtöbb szülő gondolná. Az első lépés annak megértése, hogy nem te vagy az egyetlen, aki a gyerekeidre csattan, vagy egész nap a tévé előtt táborozik. Ha nyíltan
beszélünk a szülői kiégésről, az tovább normalizálhatja a szindrómát, eltávolítva ebből a tapasztalatból a szégyent. Mivel a szégyen csak fokozza a kiégés érzéseit, a kulcs az, hogy tapasztalataidat ne ítélkező légkörben oszd meg. Keress olyan (virtuális) közösségeket, ahol a megszégyenítésre vonatkozó szabályok szigorúak, például moderált közösségi média
csoportokat.
Értékeld újra a stresszt
Azoknál a szülőknél, akik magasabb szintű kiégésről számoltak be a járvány idején, a bezárás önmagában nem volt az elsődleges kockázati tényező. Ehelyett egy belga, holland és amerikai kutatókból álló csapat úgy találta, hogy a kognitív értékelés – az emberek egyéni perspektívája a bezártságról – is okolható a kiégésért. „Az, hogy a szülők mennyire tapasztalták meg a kiégést, attól függött, hogyan látták a bezárást” – mondta Roskam. – „Egyesek számára ez egy lehetőség volt arra, hogy a gyerekeikkel töltsék a nagyon szükséges időt, míg mások rémálomnak tekintették.” Előreláthatólag a negatív perspektívával
rendelkezők fokozott kimerültségérzésről számoltak be a szülői nevelésben.
Ha úgy érzed, kimerültél szülői szerepedben, értékeld újra a nézőpontjaidat. Keress növekedési lehetőségeket vagy olyan területeket az életében, amelyekért hálás vagy. Segíthet, ha a nehézséget kihívásként fogalmazod meg – olyasvalamiként, amit le tudsz küzdeni –, nem pedig olyan fenyegetésként, amely tehetetlen áldozatként pozícionál. Az újraértékelés nem fogja kitörölni a nehéz körülményeket az életedből, de forrást nyújthat a megbirkózáshoz.
Végezz apró változtatásokat
A szülői kiégés különösen súlyos lehet, mert a munkahelyi kiégéssel ellentétben nem mindig lehet szabadságot kivenni – ami miatt úgy érezheted, hogy nem tudja elkerülni a stresszt. Amikor a stressz szintje meghaladja az erőforrásaidat, keress kisebb módszereket a stressz csökkentésére. Hajlamosak vagyunk egy-két nagy tényezőt a stresszért felelősnek tekinteni, pedig inkább sok kis stresszor billenti meg a mérleget. Ahelyett, hogy a nagy stresszorokra összpontosítanál, inkább azokra a kisebbekre érdemes, amelyek idővel hozzájárulnak a kimerültség érzéséhez. Például, ha a házimunkák listája kimerít, adj ki néhány munkát a gyerekeknek vagy a férjednek.
Ne mondd, hogy „kell”
A kutatások azt sugallják, hogy a perfekcionisták és a magukra nyomást gyakorló szülők nagyobb arányban szenvednek kiégéstől. Néha nagyon szigorúak az igényeink, mert különleges elvárásaink vannak azzal kapcsolatban, hogyan kell a dolgokat csinálni. Ezek az irreális elvárások növelik a terhelésünket. Ha túlterhelt vagy, és azt mondod magadnak, hogy több időt kellene töltened a gyerekeiddel való játékkal, egészen biztos, hogy tovább stresszeled magad. Próbáld meg a „kell” kijelentését felcserélni a következőre: „Nagyon jó lenne, ha több energiám lenne a gyerekeimmel játszani.” Ez az átkeretezés segíthet a szülőknek abban, hogy a jelenlegi valóságukkal foglalkozzanak, nem pedig azzal, amit tenniük kellene, így a lehető legjobban kezelhetik a körülményeiket a már meglévő erőforrásokkal.
Mikroszünetek
Az öngondoskodás létfontosságú összetevője bármilyen típusú stresszből való felépülésnek, de nem feltétlenül reális, hogy mindenki gyerekmentes kiruccanást tervez a felépülés érdekében. De még az apró szünetek is segíthetnek – például, ha bezárod az ajtót a fürdőszobában 5 percre, hogy mélyeket lélegezz, vagy ha az autóban ülve egy vezetett meditációt hallgatsz a bevásárlás után. Egy egész hétvége vagy akár egy óra helyett összpontosíts arra, hogy olyan lehetőségeket találj a kikapcsolódásra és örömökre, amelyek most is megvalósíthatóak. Az önegyüttérzés további erőforrásokat adhat a stressz
kezeléséhez. Amikor szüneteket tartasz, próbálj apró módokat találni gondolkodásod újrakalibrálására. Ismerd el, hogy milyen nyomás nehezedik rád.
Találd meg az értelmet
Ha elszakadtál valamitől, ami fontos, hasznos lehet, ha újra kapcsolatba lépsz az értékeiddel, és átirányítod magad a szülőség értelmes aspektusai felé. Emlékeztesd magad gyermekeid pozitív tulajdonságaira, valamint azokra a készségekre, amelyeket szülőként birtokolsz. Ha emlékezel, milyen értékeket találtál a szülőségben, az erőforrást jelenthet.
A gyermeknevelés, mint az élet minden területe, egyszerre lehet nehéz és kifizetődő. A neheztelés, a szégyen vagy a bűntudat azért jelenhet meg bennünk, mert olyan társadalomban élünk, amely azt mondja, hogy feltétel nélkül kell szeretnünk a gyerekeinket, és ha csalódottak vagyunk, rossz szülők vagyunk. Pedig attól még, hogy elismered, a szülőség nehéz dolog, még szereted a gyerekeidet.
Ha azonban kiégés rontja a teljesítőképességedet vagy öngyilkossági gondolatokat okoz, fontos, hogy fordulj szakemberhez professzionális támogatásért.
Bánosi Eszter írása
2022 Élő Adás támogatásával készült