Abban a pillanatban, amikor megszületik a gyermek, megszületik az anya is, aki korábban soha nem létezett. A várandóság és a szülés a nők alapvető „beavatása”. A kilenc hónap kronológiai jelentőségét messze túllépve a várandós nő a hős/hősnő utazásával egyenértékű archetipikus élményen megy keresztül. Ezen a beavatáson keresztül a nők kapcsolatba lépnek az Anyával (az elsődleges női archetípussal). Ebben a hatalmas változásban a létezés minden modalitása érintett: fizikai és pszichés változások, státuszváltás, szerepváltás, sőt az élmény akár spirituális kibontakozást is magával hozhat, és lehetőséget kínál a nőknek önismeretük mélyítésére és bővítésére. Időbe telik, amíg egy nő eligazodik az új anyaszerepen. Hosszú tanulási folyamat megtanulod a türelmet, kezelni a bizonytalanságot, megőrizni a hidegvéred, segítséget kérni, ha szükséged van rá, és elég biztonságban érezni magad ahhoz, hogy tudd, a legjobbat teszed, bízni a belső tudásodban, kombinálni azt a tapasztalatból szerzett tudással, és használni ezeket az eszközöket életed minden területén. Ezzel egyidőben az anyaság sok minden más elengedésével is jár, hiszen képessé kell válni akár a korábbi életről történő lemondásra is. A népmesékben például a jó anya halála azt jelképezi, hogy a nő gyermeke születésével átvitt értelemben lemond az életéről (életformájáról) egy másik ember kedvéért. Daniel Stern pszichiáter 1990-es The Motherhood Constellation” and “The Birth of a Mother,” című könyveiben azt írja, anyává válni átkapcsolás egyik identitásból a másikba, ezért a legjelentősebb fizikai és pszichológia változás, amit egy nő életében megtapasztalhat. Az anyává válás folyamata, amelyet az antropológusok „matrescence”-nek hívnak (az adolescence, kamaszodás mintájára alkották meg a kifejezetést, utalva arra, hogy az anyává válás a serdülőkorhoz hasonlóan mindent elsöprő változásokat hozhat. Magyarul talán így fordíthatnánk: mamaszodás) egyáltalán nem téma az orvosi gyakorlatban és a pszichológiai szakirodalmakban sem, amelyek főleg a gyermekre koncentrálnak. A nő története, az, hogy a szülőség miként van a lelkére befolyással, ugyanolyan fontos vizsgálati terület lehetne. (Természetesen ez a folyamat az apák számára is fontos, de a nők, akik eközben hormonális változásokon is keresztül mennek, speciális neurobiológiai élményeket tapasztalnak meg.) Ennek a változásnak a megértése, egészségesebb anya-gyermek kapcsolatot eredményezhetne: azok a nők, akik tudatosak saját pszichés változásaikra, jóval empatikusabbak saját gyermekük érzései irányába is. A változások tudatosítása tehát normalizálja és validálja a friss édesanyák érzéseit. Várandósság mint beavatási rítus Mindazonáltal bármennyire is átalakító erővel bír ez a folyamat, ez az esemény gyakran múlik el a megérdemelt teljes megtiszteltetés és elismerés nélkül. Társadalmunkban egy nő amint megszüli gyermekét, valakinek az anyja lesz, de saját útját, az ő és babája drámai áthaladását egy teljesen új életbe jellemzően nem ünneplik. A szülés drámai esemény, amely azonnal szétválasztja egy nő életét egy előtte és utána időszakra. De a napi események, amelyek egy nőt anyává változtatnak, ugyanolyan jelentősek, ha nem még inkább. Az archaikus társadalmakban beavatási szertartásokkal ünnepelték a nőket, segítették őket feldolgozni ez a hatalmas horderejű változást. A polinéz Tikopia törzs tagjai máig nemcsak a gyermeket tekintik az elsődleges, kizárólagos szereplőnek a születés drámájában. A születéssel járó igazi változás szerintük az anyákat, nagybácsikat, nagynéniket, apákat, unokatestvéreket, stb. érinti a leginkább, a csecsemő szerepe még csak most kezdődik. Számára nincs nagy konfliktus vagy változás, miközben az anya, a nagyszülők számára a születés eseménye jelentős változásokat indít el, hiszen minden rokonnak új
szerepeket kell felvállalnia a csecsemő jelenléte következtében. A családi csoporton belül a kapcsolatok minden halmaza és az interakció teljes fókusza érintett. Manapság a fogyasztási cikkek megszerzése jelenti ennek az átmenetnek a rítusát. Ezek gyakran tényleg ritualizált módon történnek: gondoljunk csak a babaváró bulikra. Ám ez a „rítus” nem képes megfelelően átadni az anyává válás élményének elsöprő erejét, nem jelent igazi beavatást. Az ősi népek az átmenet rítusait gyakran három részre osztották: az el/szétválasztásra, az átmenetre és újjáépítésre. Az anyaság megszületésével ennek az átmenet rítusának egyértelmű szakaszai vannak. Az átmenet rítusának szétválási szakaszában (várandósság) a nők arra készülnek, hogy maguk mögött hagyják régi életüket, és új életbe lépjenek. Ez az a szakasz, amikor a várandós anyukák mohón olvassák a „Mire számítsunk” típusú könyveket, hallgatják a barátnők beszámolóit vagy applikációkon keresztül követik a hétről hétre szóló fejezeteket arról, hogyan fejlődik a baba a méhen belül. Ez az az idő, amikor dúlákkal, szülésznőkkel vagy anyukákkal beszélgetnek, akik „átélték” már ezt az élményt, feldíszítik a szobát, babaváró bulit rendeznek, szülési tervet készítenek, bepakolják a táskáikat a kórházba. A terhesség kilenc hónapja alatt az anya elkezdi elképzelni a babát, akit hordoz. Brazelton és Cramer pszichológusok a terhességet a kötődés hajnalaként, a próbák és a várakozás időszakaként írta le. Az anyának is alkalmazkodnia kell identitásának, testének, kapcsolatainak és karrierjének változásaihoz, valamint fel kell készülnie a születésre, és meg kell kezdenie az anyává válással járó áldozatok összeegyeztetését. A párjával való kapcsolata is jelentős változáson megy keresztül. A következő szakasz az átmenet, ami a várandósságban a szüléssel egyenértékű. Itt jönnek az „élet-halál” próbák, amelyeket a nőnek mind fizikailag, mind érzelmileg ki kell állnia ahhoz, hogy anyává születhessen. Sokan a szülés közben lelkileg halálfélelemről számolnak be, és gyakori, hogy felmerül bennük a gondolat, „ezt talán nem élem túl”. Egy afrikai tanmese szerint ilyenkor az a legjobb, ha úgy járunk el, mint az oroszlánok: az öreg oroszlánok hatalmas üvöltéssel kergetik a zsákmányállatokat a fiatalok szájába. A tanácsuk a vajúdó nőknek az, hogy ha megijednek a fájdalomtól, közvetlenül a félelembe vagy a fájdalomba kell „futniuk”, vagyis nincs más mód a túlélésre, mint közvetlenül bele- és keresztülmenni az élményen. Nem véletlen, hogy egyáltalán nem ugyanaz a személy kerül ki ebből az élményből, mint aki belement. Végül elkövetkezik a rítus utolsó szakasza, a visszatérés (már egy más állapotban, személyként) az életbe. Az anyaság identitásával gyakran új személyiségjegyek is születnek, illetve megkezdődik az átalakulás lassú és fáradtságos időszaka. Az átmenet rítusának ez a fájdalmasabb része elakadhat, ha egy anya elszigetelt és/vagy szülés utáni depresszióval vagy szorongással küzd. Ha egy anya elszigetelt vagy megbénult a szorongástól és a félelemtől, előfordulhat, hogy az anyaság identitása megreked a még át nem alakult formában. A szülés utáni depresszió elhúzódhat, és ennek traumája a babára is átterjedhet. Régen ekkor hívták el a törzs beavatóját, hogy az anyát még teljesebben átvezesse ennek a hatalmas átmeneti rítusnak a másik oldalára. Anyának születni: a szerep új kihívásai Ez az identitásváltozás több kulcskihívásból áll. Egyrészről az egész család dinamikája megváltozik. A terhesség több mint életet adni egy embernek, hiszen nemcsak baba, hanem egy új család is születik. A baba a katalizátor, amely új lehetőséget nyit az intim kapcsolatoknak, és új kihívásokat is ad a szülőknek, rokonoknak, barátoknak.
2012-es „The Maternal Lineage” című könyvében Paola Mariotti, pszichoanalitikus és a Brit Pszichoanalitikai Társaság munkatársa azt mondja, hogy egy nő anyai identitását az anyja stílusa alapozza meg, amelyet viszont a neveltetése is befolyásolt. Függetlenül attól, hogy egy nő úgy neveli gyermekét, ahogy az anyja nevelte, vagy más stílust választ, az anyává válás lehetőséget ad az átváltásra. Bizonyos értelemben egy nő újra átélheti saját gyermekkorát a szülői tevékenységben, megismétli azt, ami jó volt, és megpróbálja javítani azt, ami nem. Ha egy nőnek nehéz kapcsolata volt az anyjával, akkor megpróbálhat olyan anya lenni, amilyennek szerette volna a saját édesanyját. Másrészről megjelenik az ambivalencia. Szakemberek szerint az anyaság normális velejárója a gyermek közelségére való vágy, valamint a térvágy (testileg és érzelmileg) egyszerre. Az ambivalencia olyan érzés, amely azokban a szerepekben és kapcsolatokban merül fel, amelyekbe az ember a legtöbbet fektet, mivel ezek mindig zsonglőrködést jelentenek az adás és a kapás között. Az anyaság sem kivétel ez alól. Az egyik oka annak, hogy az emberek nehezen kezelik az ambivalenciát, hogy kényelmetlen egyszerre két ellentétes dolgot érezni. Az anyaság élménye legtöbbször nem jó vagy rossz, hanem egyszerre jó és rossz, ezért fontos megtanulni, hogyan kell elviselni, sőt lecsillapítani az ambivalencia kellemetlenségeit. Harmadrészt ütközik a fantázia és a valóság. Joan Raphael-Leff pszichoanalitikus szerint mire megérkezik a baba, egy nőben már kialakultak érzései a fantáziababája iránt. A terhesség előrehaladtával egy nő történetet készít képzeletbeli gyermekéről, és érzelmileg belefekszik abba a történetbe. Egy nő terhességgel és anyasággal kapcsolatos fantáziáját saját édesanyja és más női rokonok és barátok, valamint közösségének és kultúrájának tapasztalataira vonatkozó megfigyelései adják meg. Elég erősek lehetnek ahhoz, hogy a valóság csalódást okozzon, ha nem illeszkedik a látásmódjához. Végül felmerül a bűntudat, a szégyen és „az elég jó anya” kétségei. Egy nő fejében ott van az ideális anya is, aki mindig vidám és boldog, és mindig gyermeke igényeit helyezi előtérbe. Kevés saját szükséglete van. Nem hoz olyan döntéseket, amelyeket megbán. A legtöbb nő ehhez az anyához hasonlítja magát, de soha nem érheti el, hiszen ilyen a valóságban nincs. Egyes nők úgy gondolják, hogy az „elég jó” (ezt Donald Winnicott gyermekorvos és pszichoanalitikus találta ki) nem elfogadható, a tökéletességre való törekvés azonban szégyenérzetre és bűntudatra készteti a nőket, hiszen időnként szeretnék a saját szükségleteiket a gyermekük szükségletei elé helyezni, stb. Túl sok nő szégyell nyíltan beszélni bonyolult tapasztalatairól, mert fél, hogy elítélik. Az ilyen típusú társadalmi elszigeteltség akár szülés utáni depressziót is kiválthat. Bár a szülés utáni depresszió az anyaságba való átmenet nehézségeinek szélsőséges megnyilvánulása, még azok is jelentős átalakuláson mennek keresztül, akik nem szenvednek tőle. Amikor a nők úgy érzik, elvesznek valahol aközött, akik az anyaság előtt voltak, és akiknek most kellene lenniük, sokan attól tartanak, hogy valami nagyon nincs rendben, pedig ez a kellemetlen érzés teljesen általános. A szorongás okainak ismerete, a másokkal való beszélgetés erről a nehéz időszakról, elengedhetetlenek ahhoz, hogy az új kihívásokhoz, szerepekhez jól alkalmazkodó anyákká váljunk. Sokat segíthet, ha saját várandósságunkra beavatási rítusként is tekintünk, vagy akár az ősi szertartások mintájára mi magunk hozunk létre olyan rituálékat, amelyek méltó módon segítenek lelkileg az új állapotba való áttérésben.
Bánosi Eszter írása
2022 Élő Adás támogatásával készült
Kapcsolat
- +36 30 903 2468
- hello@anyautam.trms.hu
- 7030 Pécs, Barázda utca 33.
- facebook.com/anyautam
- @anyautam
Menü
Információk
