Az emberek gyakran csak azt feltételezik, hogy a férfiak nem gyászolják a terhesség elvesztését. A jó szándékú barátok és családtagok gyakran elkerülik a témát, mert nem tudják, hogy a férfi is szenved, vagy egyszerűen nem tudnak mit mondani. Pedig aférfiak gyászélményei nagyon változatosak, összetettek, és tanulmányok szerint a nőkhöz képest eltérő kihívásokkal nézhetnek szembe, beleértve a partnereik támogatásával kapcsolatos elvárásokat, valamint a gyászuk és szükségleteik társadalmi elismerésének hiányát.
A terhesség elvesztése és az újszülöttek halála pusztító valóság, amelyet családok milliói élnek meg világszerte évente. Statisztikák szerint ma minden negyedik nő (a nők 35 százaléka) érintett, küzd meg ezzel a helyzettel. Perinatális gyászról beszélünk spontán vagy művi abortusz, vetélés esetén a várandósság teljes ideje alatt, de ide tartozik a szülés körüli, alatti halál, a halvaszülés és az újszülöttkori halál is.
A perinatális gyász komplikált gyász, mivel a gyász folyamata, a gyászfeldolgozás bármelyik szakaszban könnyen megakadhat, felborulhat, elhúzódhat. A perinatális gyász sok esetben jogfosztott gyász is, ami azt jelenti, a társadalom, a környezet alábecsüli a fájdalom mértékét, a veszteség érzetének létjogosultságát, így a gyászolóban feldolgozatlanok maradnak az érzések. Gyakorisága ellenére a perinatális gyász témáját kevésbé tanulmányozták, és miközben az egyik legnehezebben feldolgozható veszteség, mégsem szívesen beszélünk róla, hiszen nemcsak fájdalom, de egyben tabu is elveszíteni a magzatot. Sőt az érzések gyakran bagatellizálva vannak, gyakran csak legyintenek rá, hogy „ugyan, lehet még másik”, „biztos, nem is voltál terhes”. Pedig a fájdalomban nemcsak a nő, hanem az egész család érintett, különösen a férfiak, hiszen ők ugyanúgy elképzelik leendő gyereküket, és a veszteségkor ugyanúgy elveszítik ezt a képet, illetve önmagukat is mint leendő apákat. A férfiak gyászáról azonban még mindig keveset tudunk, mivel a létező irodalom és a gyászkezelési irányelvek többsége (már ha vannak) leginkább a nőkre összpontosítanak.
Szerencsére egyre több kutatás ismerte fel a férfiak terhességben és szülésben való részvételének számos előnyét önmagukra, női partnereikre, babáikra és általában a család egészségére nézve. Ennek ellenére a férfiak tapasztalatai továbbra is alulreprezentáltak – különösen az alacsony és közepes jövedelmű országokban, ahol a terhesség továbbra is „női probléma”. Egy kutatás ezt a tendenciát törte meg azzal, hogy közel 300 ausztrál férfit kérdezett meg a terhesség elvesztésével (beleértve a vetélést és a halvaszületést) és az újszülöttkori halállal kapcsolatos tapasztalataikról.
„Erősnek kell lenned”
Annak ellenére, hogy nincs közvetlen fizikai tapasztalatuk a terhességről, sok férfi leírta, hogy korai kötelék alakult ki a fejlődő magzattal, akik az apasággal kapcsolatos régi reményeiket és álmaikat képviselték. Az egyik megkérdezett férfi azt mondta: „Úgy gondolom, hogy az emberek általában nem tudják, vagy nem gondolják, hogy a férfiak ezt érezhetik, de teljesen el vagyok ragadtatva attól a pillanattól kezdve, hogy a két vonal megjelenik a terhességi teszten.”
Nem meglepő, hogy ahol a férfiak erősebben kötődnek fejlődő babájukhoz, ott a gyászuk is mélyebb. A gyász élménye azonban erősen egyénre szabott. Míg egyes férfiak olyan problémamegoldó megközelítéseket alkalmaznak, mint az „elfoglaltság” vagy a halvaszületés utáni munkába való visszatérés, mások kifejezőbben gyászolnak, és inkább érzelmeiken keresztül beszélnek. A gyász stílusától függetlenül sok férfi nyomást érez, hogy „erős” maradjon, hogy támogató szerepet vállaljon női partnere mellett. Egy másik interjúalany így magyarázta ezt: „Úgy éreztem, mindenki a feleségemre összpontosít, és úgy éreztem, nem szabad azt mondani, hogy nekem is fáj. Emlékszem, amikor a feleségemmel a gyásztanácsadónál ültünk, és azon gondolkodtam… mi van veled? (…) erősnek kell lenned.”
A „gyászoló apa” helyett a „támogató” szerepét megerősítik azok az egészségügyi rendszerek is, amelyek nem végeznek rutinszerűen mentálhigiénés vizsgálatokat vagy nyomon követést az apáknál, valamint azok a társadalmak, amelyek nem biztosítják a férfiaknak, hogy például szabadságot vegyenek ki gyász esetén. Sok férfi vesztesége után szinte azonnal visszatér dolgozni, és mindenki elvárja tőlük, hogy – ahogy a kutatásban az egyik résztvevő fogalmazott – „mozgásban tartsák a kerekeket, és mindenki mást támogassanak”.
Elsöprő üresség, elveszett ajándék
Egy 45 férfi megkérdezésével készült, 2019-es publikációsegíthet még plasztikusabban megérteni, mi történikilyenkor a férfiak lelkében. Az alanyok metaforákon keresztül értelmezték a vetélést. A metaforák olyan eszközök, amelyeket az emberek a zavaros gondolatok vagy események megértésére használnak azáltal, hogy ismerős, konkrét vagy kézzelfogható dolgokkal kapcsolják össze ezeket az érzéseket. A tanulmányban azt találták, hogy a résztvevők metaforákra támaszkodtak, hogy segítseneknekik megérteni veszteségüket. Metaforáik tükrözték a társadalom korlátozott ismereteit a vetélés előfordulásáról, és azt az elvárást, hogy a terhesség elvesztése tabutéma.
Sok férfi elsöprő ürességként élte meg a vetélést. Üres karokat, üres mellkast, üres szívet említettek. Úgy érezték, hogy a baba „rést” vagy „űrt” hagyott az életükben. Ezek a férfiak kedvetlennek és reményvesztettnek érezték magukat. Egyik résztvevő elmondta:„A vetélés azonnali, kegyetlen üresség volt. Volt bennünk egy érzés, hogy valami, ami felé építkeztünk, most hirtelen valahogy… eltűnt. Nagyon furcsa volt – előre tekintve, valami hiányzott.”
Ez a metafora rávilágít arra, hogy a vetélés kétértelmű veszteség. A vetélés után az egyéneknek és pároknak új történeteket kell alkotniuk a jövőjükről, az elvesztett baba jelenléte nélkül.
Egyes férfiak a vetélést elveszett ajándéknak írták le, vagy valami csodálatos dolognak, amit kaptak, majd hirtelen elvesztették. Lehet, hogy ajándékot találnak a karácsonyfa alatt, de amikor kinyitják, azt látják, hogy az eltört vagy a doboz üres. Mások azonban úgy érezték, hogy a vetélés sokkal hirtelenebb, váratlanabb és pusztítóbb, mint egy kataklizma. Ezek a résztvevők tragédiának minősítették a vetélést. Gyakran úgy látták maguk előtt ezt a tragédiát, mintha a feleségük autóbalesetet szenvedett volna, vagy elütötte volna egy teherautó. Ezek a metaforák a résztvevők tehetetlenségének érzését illusztrálták, miközben megpróbáltak segíteni összeomlott partnerüknek a fizikai és érzelmi fájdalmán.
Beszélni a gyászról
A metaforák, amelyeket a férfiak a vetélés magyarázatára használnak, segítenek megértetni, milyen érzés számukra a terhesség elvesztése. Ez a megértés az alapja annak, hogy támogatást nyújtsunk valakinek, aki ebbe a szituációba kerül. Talán ezek az eredmények a vetélés körüli magánbeszélgetéseinket, valamint a perinatális gyászról szóló nyilvános beszédet is segíthetik, megkönnyíthetik.
Bár számos országban rendelkezésre állnak olyan támogató szolgáltatások, mint például az egyéni tanácsadás és a férfiaknak szóló támogató csoportok, a résztvevők gyakran leírták, hogy kényelmetlenül érzik magukat, ha mások előtt kell beszélniük a gyászukról, vagy segítséget kell kérniük. A férfiak kifejezték azon igényüket is, hogy az egészségügyi ellátórendszerek egyenrangú partnerként kezeljék őket a terhesség és a szülés során, hogy a veszteség utáni hetekben nyomon követést biztosítsanak kifejezetten az apák számára is, valamint olyan férfispecifikus információkat adjanak, amelyek segítenek eligazodni a támogatás és a gyászfeldolgozás kettős szükségletében.
Mégis, akár családtagok, barátok, kollégák vagyunk, talán az egyik legegyszerűbb dolog, amit tehetünk, hogy elismerjük és igazoljuk a gyászoló apák érzéseit. Már egy „hogy vagy? kérdés is sokat segíthet ebben a helyzetben.
Bánosi Eszter írása
2022 Élő Adás támogatásával készült
Kapcsolat
- +36 30 903 2468
- hello@anyautam.trms.hu
- 7030 Pécs, Barázda utca 33.
- facebook.com/anyautam
- @anyautam
Menü
Információk
